Kutyák beszéde

Hangszignálok

Általánosságban az ugatásra és morgásra egyaránt érvényes, hogy minél magasabb hangszínen történik a hangadás, annál inkább elbizonytalanodott, félelemmel telített érzelmi állapotban van a kutya. Amikor a kutyák jól érzik magukat, örömüket, fölszabadultságukat akarják hangadással kifejezni, a hangszínük hangadás közben folyamatosan le-föl változik. Ennek eredményeként néha meglehetősen különös és vidám hangokat is képesek hallatni. Természetesen a fentiekben fölsoroltak esetében a hangszínt mindig a kutyafajtájának és testméretének figyelembevételével kell megítélni.

A nyüszítő, síró hangadás különböző formáit kifejlett korukra is megtartják a kutyák, és általánosságban félelmük vagy fájdalomérzetük kifejezésére használják.

Példák a nyüszítésre:

- Ennek a hangadási formának egy különös, nagyon magas hangszínű változatát használják abban az esetben, ha a gazdi viselkedése a kutyával szemben drasztikusan megváltozik, és a kutya elbizonytalanodva nem tudja, hogy mi történt, mi fog történni, és miként kellene reagálnia.
- Amikor a nyüszítő hangadást vakkantásszerű végződéssel fejezi be a kutya, akkor általában valamilyen kérését, vágyát kívánja tudatni emberi társával: "Kérem, akarom, add ide!".
- Ha a vonyító hangadás vége mély tónusú hanggal elhalkul, annak a jelentése: "Gyere, menjünk innen!".
- A magas hangszínen, barátságos hangnemben, járkálás közben hallatott rövid, sírásszerű nyüszítéssel a kutyák izgatott, elvárásokkal teli lelkiállapotukat juttatják kifejezésre: "Induljunk már sétálni és játszani, mert nagyon izgatott vagyok."
- időnként hosszan kitartott, egyenletes nyüszítő hang leadásával tudatják a kutyák a környezetükkel, hogy "Ez itt az én területem!".
Ami a morgást és az ugatást illeti, ezeknél a hangjeleknél már bonyolultabb a jelentések értelmezése. Az ugatást leginkább figyelemfelkeltésre használják a kutyák, de állatorvosi vizsgálatokkal kimutatható, hogy nagyon sok esetben a stressz levezetésére is használják, viszonylag jó eredménnyel. Gyakorta ugyanaz a hang mást jelent, ha vele egy időben a kutya más testbeszédjelet, testtartást is mutat.

Példák a morgásra:

- Mély tónusú, elnyújtott morgás előrenyújtott lábakkal és testtel azt jelenti, hogy "Gyere játssz velem!". Ugyanez a megmerevített testtartás szemből jövő idegennel való találkozás esetén azt jelenti, hogy "Vigyázz, egy lépést se gyere közelebb!". Amennyiben a hangadást még fokozottan hátrahúzódó íny, előreálló fülek, ráncolódó orrnyereg testjele is kíséri, akkor az azt jelenti, hogy növekszik a kutyatámadási hajlandósága és egyre inkább agresszívvé válik, vagyis: "Amennyiben nem távolodsz vagy nem változtatod a viselkedésed barátságossá, megtámadlak!".
- Bizonyos morgásszerű hangjelekkel a kutyák bizonytalanságukat, határozatlanságukat, enyhe félelmüket is kifejezhetik. Amikor a kutyák morgás közben le-föl váltakoztatják a hangszínt, azzal azt közlik, hogy "Amennyiben közelebb jössz, én elmenekülök."
- Ennek ellenkezőjét jelenti, amikor folyamatos, magas hangszínű morgás-ugatás keverékét hallatják a kutyák: "Félek tőled, de ha megtámadsz, akkor védekezni fogok."
Az ugatás és vakkantás szintén nagyon különböző jelentésű lehet.

Példák a vakkantásra, ugatásra:

- A játék közbeni, rövid, tisztán kiadott, vakkantásszerű ugatás közlés a játszópartner felé: "Most te következel, gyere, folytassuk!". Házőrző kutya esetében azonban ugyanez, amennyiben valami különlegeset észlelt, azt jelenti, hogy "Figyelem, ott van valami!".
- Az idegen irányába leadott, általánosságban mély tónusú, rövid vakkantások jelentése: "Nem ismerlek, lassan közeledj, hogy kölcsönösen fölvehessük egymással a kontaktust!".
- Erős és kitartó, közepes hangszínen történő ugatás: "Idegen van a területemen."
- Egy-két éles, rövid, magas hangszínű ugató hang: "Én látlak téged."
- Egyenként leadott, éles, egyenletes, közepes hangszínen adott ugató szignál: "Hagyd abba, menj el a közelemből!".
- Közepes hangszínű, dadogáshoz hasonlító ugatás, vakkantás: "Gyere, játsszunk egyet!".

Külön említést érdemel a farkasüvöltés jellegű hangadás. Ezt a kutyák a mélyen bennük lévő genetikai raktárukból, ösztönszerűen veszik elő, általában olyan esetekben, amikor a fülüket ismeretlen, magas tónusú hangok érik, vagy pedig egyedül, magányosan, kitaszítva érzik magukat. Hasonlóan a farkasokhoz, a kutyák esetében ez a hangadás a falkatagok hiányát, azok hívását, azok felé történő helyzetjelzését is jelenthet.

A fentieken kívül meg kell még említeni, hogy a megfázott kutyák hozzánk, emberekhez hasonló hangadással összekötve köhögnek vagy prüszkölnek, valamint alvás közben ugyanúgy képesek hangosan horkolni, mint emberi társaik.

Gazdi a kutyás társkereső: http://gazdik.czviktor.hu/

Kutya meghatározása

A kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó emlős ragadozó állat, a szürke farkas (Canis lupus lupus) háziasított alfaja. Az egyetlen olyan állatfaj, amely tudományos nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt.

Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus). A háziasított kutyát mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. Szócikkünkben „kutya” alatt a házikutya értendő.

A kutyák munkatársként/munkaeszközként (például: őrkutyák, vadászkutyák, szánhúzókutyák, vakvezetőkutyák), terápiás állatként , házi kedvencként, táplálékforrásként (például a Csau csau^[1][2])(elsősorban Kelet-Ázsiában, vagy éhínség idején) egyaránt szolgálják az embereket.

Fajtáit feladatuk, hasznosításuk szerint csoportosítják. Három fő csoportjuk:

• vadászkutyák^[3] – fő típusaik: agarak, kopók, retrieverek, spánielek, tacskók, terrierek, vérebek és vizslák
• munka- és őrkutyák – fő típusaik: terelőkutyák és kísérőkutyák, őrzőkutyák, mentőkutyák, harci kutyák, szelindekek (más néven masztiffok), buldogok, buldogterrierek, dogfélék stb., spiccek és szánhúzó kutyák^[4]
• ölebek^[5] – többnyire kis termetű kutyák

Gazdi a kutyás társkereső: http://gazdik.czviktor.hu/

Kutya nevezései

A kutya szavunk hangutánzó eredetű állathívogató szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó. A magyartól függetlenül kialakult, hasonló kutyahívogató szavak például a szerb és horvát kuci, az ukrán kucsu kucsu, a oszmán-török kuçukuçu.

Az eb szó ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és hanti) a kutya neve emp. Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”), illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos („ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”, „eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.).^[6]

Gazdi a kutyás társkereső: http://gazdik.czviktor.hu/

Háziasítás

A kutya a farkas háziasításával (domesztikációjával) jött létre, amint azt mitokondriális DNS-adatok is bizonyítják.^[7] A háziasítás kezdetének időpontját tudományos viták övezik, de általában 10 000–100 000 évvel ezelőttre teszik, vagyis a kutya a középső kőkorszak vagy az újkőkorszak óta társa az embernek. A háziasítás kezdeteiről semmilyen dokumentum sem maradt fent, ezért főképp feltételezésekre hagyatkozhatunk.^[8] A németországi Oberkassel környékén feltártak egy hozzávetőleg 33 ezer éves kutya állkapcsot, amely a legkorábbi ismert háziasított állat maradványa lehet, illetve Szibériában egy koponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy a domesztikáció egyszerre több helyen ment végbe.^[9]

Létezik olyan vélemény is, hogy a kutyák az emberrel együtt jelentek meg hozzávetőleg 125 ezer évvel ezelőtt.^[10] Ennek a véleménynek azonban ellentmond, hogy olyan vadkutyát nem találtak, amely nem elvadult volna. A legtöbb lelet Izraelből és Palesztina területéről származik, ami a kutya délnyugat-ázsiai eredetét látszik igazolni. A koponyaszerkezet alapján viszont a kelet-Ázsiai kialakulás és a kínai farkastól való származás is lehetséges. A mitokondriális DNS-vizsgálatok alapján is a kelet-ázsiai teória a valószínűbb, ugyanis innen származtak a legváltozatosabb minták. Viszont mára már bizonyos, hogy a kutya kizárólagos őse a farkas. (Konrad Lorenz egy ideig bizonyos kutyaféléknek más őst, az aranysakált tulajdonította, de később visszavonta elméletét. A kutyafajták közötti genetikai variáció nem kisebb, mint a farkasok és a kutyák közötti (0,2%).

A vadkutyák vagy farkasok illetve az emberek vadászati stratégiája valószínűleg nagyon hasonló lehetett, azonban az eltérő fizikai adottságok nem vetélytársakká, hanem szövetségessé tette őket. Ennyi idő után nehéz megmondani mi lehetett az első lépés a két faj együttműködésében, de talán valahogy úgy kezdődhetett a dolog, hogy a tűz mellett ülő ember a körülötte bóklászó farkashoz nem egy követ vágott, hanem egy lerágott csontot dobott neki. Lehet, hogy eleinte nem is vadásztársat, hanem egyszerű élelem és prémforrást látott a farkasokban.

Az emberek körül bóklászó, azokkal együtt nomád életmódot folytató kutyák valószínűleg előbb jelezték az idegeneket vagy egyéb veszélyeket, mint ahogy azokat az emberek észrevették volna, esetleg el is riasztották azokat, vagy együtt szállhattak szembe a veszéllyel ezzel növelve az emberek és a kutyák biztonságát egyaránt.^[11]

A kutyák háziasításával kapcsolatban rókákkal végeztek kísérleteket. Kiválasztottak néhány hím és nőstény rókát, és az emberrel barátságosabbakat tenyésztették tovább (ez volt az egyetlen szelekciós szempont). Néhány generáció után egyre több kutyára jellemző viselkedési és külső jegy jelent meg a populációban.^[12]

A domesztikáció szakaszai

• kb. 15 000 éve: általánosan, farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban csökken az ember iránti agresszió.
• kb. 14–15 000 éve: az ember letelepedett életmódot alakít ki, ezzel párhuzamosan elkezdődik a farkasfélék irtása, így nő a falkák szaporodási izolációja, kialakulnak helyi változatok.
• Kr. u. 1. század: Columella olyan kutyák tenyésztését javasolja, melyek megjelenési formája eltér a farkasétól (pl. a pásztorkutya legyen fehér, a juhászkutya legyen fekete)
• 19. század vége: a tudatos, fajta szerint szelektált kutyatenyésztés kezdete (1873: az első ebtenyésztő egyesület Nagy-Britanniában) különböző, de hasonló karakterű egyedek).

Gazdi a kutyás társkereső: http://gazdik.czviktor.hu/

Fajták

A kutyák nagyon sok módon segítik az embert. Minden feladathoz más a kutya optimális testfelépítése, illetve viselkedése.^[13] A világon jelenleg mintegy 430 kutyafajta van nyilvántartva, és a mai napig folyik új fajták kitenyésztése. Ezek közül egyre kevesebbet használnak arra a célra, amire kitenyésztették őket, így egyre több fajta válik ketté kiállítási és munka vérvonalra (például a német juhász és a labrador retriver).^[14] Az eredeti feladatok eltűnésével a tenyésztési szempontokból is eltűnik az eredeti tenyésztési cél is eltűnik. Például napjainkban egyre több pásztorkutya fajta a nyájak őrzése és terelése helyett őrző-védő szerepkörben szerepel^[15]. A kutyáknál megkülönböztetik a két vagy több fajta kereszteződéséből származó a keverékeket és a fajtatiszta egyedeket. Utóbbiakat törzskönyvi nyilvántartásba veszik. Az azonos fajtájú egyedeket közös külső és belső jellemzők (úgynevezett vézenjegyek) kötik össze a közös származáson kívül. Ezeket a fajtastandard tartalmazza. A fajtajegyek némelyike negatívan hathat a kutya egészségére, ilyen rizikófaktor például a spánielek hosszú füle. Más külső jellemzők egyenesen genetikai rendellenességként foghatók fel, például a buldogok állkapcsa, a meztelenkutyák vagy a tacskók rövid lába. A keverék kutyákat másképpen korcsnak is szokták nevezni. A két fajtiszta kutya szándékos keresztezéséből született kutyákat gyakran fajtakeresztezettnek nevezik.

A kutyafajtákat tíz csoportba osztották. Ezeket megjelenés vagy szerep alapján alakították ki. A tíz csoport:

• I. fajtacsoport: pásztor- és juhászkutyák
• II. fajtacsoport: schnauzerek, pinscherek, örző-védő ebek, masztiffok
• III. fajtacsoport: terrierek
• IV. fajtacsoport: tacskók
• V. fajtacsoport: spitzek és ősi típusú kutyák
• VI. fajtacsoport: kopók, vérebek
• VII. fajtacsoport: vizslák, szetterek
• VIII. fajtacsoport: vízi vadászok
• IX. fajtacsoport: társasági kutyák
• X. fajtacsoport: agarak

Gazdi a kutyás társkereső: http://gazdik.czviktor.hu/

Kutya anatómia

A kutya csontváza

A kutya csontváza: 1.lapocka; 1.H.nyakcsigolyák; 1.L.hátcsigolyák; 1.S.farokcsigolyák; 4.karcsont; 5.vállízület; 7.singcsont; 7.L.ágyékcsigolyák; 9.orsócsont; 10.lábtőcsont; 12.lábközépcsont; 13.R.bordák; 15.medence; 18.os penis; 21.sípcsont; 21.térdízület; 23.szárkapocscsont

A kutya vázát kétfajta csont alkotja: csöves csontok (ilyen például a lábszárcsont) és a lapos csontok (például a koponya és a lapockacsont). A csontváz emelőszerűen működő csontok összessége, amelyeket a hozzájuk tapadó izmok mozgatnak. A csontok ízületeken keresztül érintkeznek egymással. Bonyolult felépítésük szilárdságot ad nekik, de ez nem nehezíti a mozgást; a kötőszöveti szalagok lehetővé teszik a csontok korlátozott mértékű és meghatározott irányú elmozdulását. A csontnak az ízülethez tartozó részét porc fedi, amely könnyebbé teszi az ízület mozgását és segít elnyelni a rázkódási energiát. A csöves csontok az embrionális fejlődés során porcos szerkezetűek, a vemhesség kései szakaszában alakulnak valódi csontokká. A fiatal, még növésben lévő kutyáknál a csonthártyák belső rétege aktívan osztódik, így a csontok kívülről folyamatosan vastagodnak. A csöves csontok hosszanti növekedése az ízületekhez közel eső üvegporc-lemezben történik. Később a porc elcsontosodik, így hosszabbodik a csont. A csöves csontok hossznövekedése a kutyák tíz hónapos korára teljesen befejeződik.^[16]

Érzékszervei 

Uexküll^[17] szerint minden élőlény a saját érzékelésének világába van bezárva, mivel érzékszerveivel az őt körülvevő világnak csak egy kicsike részét képes érzékelni, illetve idegrendszerével, mentális képességével feldolgozni.

Az ember akinek az elsődleges érzékelési élménye a látás, nehezen tudja elképzelni, hogy milyen lehet a kutyák, elsősorban illatokból álló világa. A kutyák szaglása és hallása az emberénél sokkal fejlettebb, így kutyák képesek kiszagolni az elejtett vadakat, vagy akár a kábítószert és a robbanóanyagot.

Orr 

A kutyák egyik legfigyelemreméltóbb sajátsága a szaglásuk. Minden kutya ösztönösen szagmintát vesz, amiről csak lehet, legyen az ember, egy másik kutya, vagy akár egy hely. A kutyák orra töméntelen információt képes felfogni, és körülbelül milliószor érzékenyebb az emberénél. Agyukban rengeteg idegsejt végzi a szaglószervi ingerek feldolgozását. A kutyák orrának érzékenysége a szaglóhám megnövekedett felületének, illetve a fejlett agyi feldolgozásnak köszönhető. Egy átlagos kutyánál ennek a felületnek a nagysága 130 cm², míg az embereknél csak 3 cm². Szaglóhámjuk sűrűn redőzött, fodrai között megrekednek a szaganyagok.^[18][19][20]

Szem

A kutya szeme alapjában véve nagyon hasonlít az emberi szemhez. Természetesen több különbség van közöttük, ezért az ember és kutya látása és látótávolsága sem egyforma. A szem két fő részét a szemlencse választja el egymástól. Mikor a kutya növekszik, a szemlencséje is nő, ehhez a növekedéshez szükséges anyagokat a szemlencsetok élő sejtrétege biztosítja. A kutya szemének három rétege kívülről befelé: az ínhártya (sclera), a középső réteg (uvea) és az ideg- vagy recehártya (retina). Az ínhártya elől a szaruhártyába megy át.^[21] Sötétben a kutya jobban lát az embernél, ugyanakkor színlátása igen gyenge, egyrészt mert retinájának ingerfelfogó sejtjei között túlsúlyban vannak a fényérzékeny pálcikatestek, másrészt a pálcikák rétege alatt található tapetum lucidum miatt, mert az visszaveri a pálcikákra az összegyűjtött fénysugarakat. Ennek a vadon élő kutyák nagy hasznát veszik, mivel sötétben vadásznak. A mozgásra már igen messziről felfigyelnek. Az álló, mozdulatlan tárgyakat viszont nem érzékelik jól. A kutyák látótere kétféle lehet. A rövid fejű fajtáknál a szem előrenéz (például a buldognál), és nagyobb az átfedés a két szem látótere között. A hosszú fejű fajtáknál (például: drótszőrű foxterrier, agár) a szem kissé oldalra néz, látóterük között csak kicsi az átfedés.^[22]

Fül 

A fül a kutyák egyik legkifinomultabb érzékszerve. A kutyák füle külső megjelenésükben igen változatos, ennek ellenére minden kutyafaj kitűnően hall. Képesek az emberi fül számára hallhatatlan, nagy rezgésszámú hangok (ultrahangok) érzékelésére is. A kutyák sokszor akár négyszer olyan messziről meghallják a hangot, mint az átlagos hallású ember.^[23][24] Két fajta fület különböztetnek meg. Vannak lecsüngő fülű fajták (például a basset hound), és vannak hegyes, hetykén felálló fülű fajták (például a mudi).^[25]